1. Fejezet

Ezt a napot nem vártam. Miért?! Pont ennek a napnak kellet eljönnie, a szülinapomnak. Egyben jó is de borzalmas legjobban. Megkapom azt a képességet amivel beszélgetni tudok a sötét, jó lelkekkel. Hátha végre beszélgethetek azzal az árva kisgyerekkel és az öreg nénikével. Ki tudja milyen lesz ha megkapom azt a képességet amit nem annyira akarok? Ha valamelyik ősömmel találkoznák elmondhatná. De ez nem fordulhat elő.
Most költöztem ebbe a városba. Új suli, új barátok, új ház. A régi városban túl sok volt a sötét lélek, kevés a jó. Nem tudom, hogy bírtam ki 16 évig ott, egyedül. Valahogy mégsem akartam költözni de muszáj volt. Már nem tudtam aludni, a sötét árnyékok repülgettek felettem. Féltem. 1 kérdés, és 2 válasz járt állandóan a fejembe: "Itt maradsz-e meghalni?" "Muszáj, a sírokhoz el kell járnom...!" "El kell mennem innen sürgősen, nem halhatok meg!" -de vajon jó lesz-e itt nemek!?
Másnap, 5-kor felkeltem és csak az iskolára gondoltam. Nem érdekelt megjelenik-e előttem egy árnyék, nem érdekel, hogy tudok beszélni-e a szellemekkel. Megláttam a hálószobámban egy jó lelket, de nem izgatott. Tovább mostam a fogam és sminkeltem.
-Te vagy az új lakó? -szólalt meg a kedves élő szellem.
-Igen. Én vettem meg ezt a házat. -mondtam nagyon megrémülve.
-Rendben. Ha hazaértél a suliból, szeretnék beszélgetni veled.
-Te honnan tudod, hogy hova megyek?
-Ha te is meghalsz már, tudod látod az emberek mit csinálnak, hova készülődnek. De ezt mind megtudod, ha valamelyik ősöddel találkozol. -abban a percben eltűnt.
Mégis ki ez? Talán a ház volt tulaja? És ős is olyan lehet, mint én vagyok. Jó érzés tölt el, találkozhatok még ilyenekkel?
Elindultam az iskolába. Út közben sok embert láttam akik nem voltak szimpatikusak. Le lehetett róluk olvasni, hogy mit éreznek, mit akarnak, milyenek. Egyik drogos, másik kedves de át akar vágni, az egyik srác öngyilkos akart lenni, a kislány 15 és körüli ribanc. Sok ember volt emo és sok féle tulajdonságaik voltak. Egy fiún viszont megakadt a szemem. Előttem állt és odajött hozzám.
-Szia, Lee a nevem!
-Szia. -köszöntem vissza, lenézve a cipőmre.
-Neked mi a neved?
-Mirella vagyok. Új vagyok itt. Mennem kel órára! Szia! -gyorsan elsiettem.
-Szi..a. -köszönt vissza dadogva.
Lehet nem kellet volna ennyire sértőnek lennem. De meddig fogom keresgélni az osztálytermet!? Visszafutottam, ehhez a fiúhoz.
-Hé Lee, melyik osztályba jársz?
-2b.
-Én, is! Nem tudod, hol van a földrajz terem?
-De oda indultam!
-Mehetnénk együtt.
Ezzel megfordultam és intettem neki, hogy igyekezzen már. Mikor mellettem jött ránéztem. Próbáltam olvasni, hogy mit érez de semmit nem lehetett leolvasni róla. Hideg volt, de mégis kedves. Olvasni próbáltam róla 5 percen keresztül de semmit sem lehetett belőle kifejteni.
Órán bemutatott a tanár a többieknek. Mindenki megnézett. Különös vagyok? Látszik rajtam ez a borzasztó képesség? Nagyon remélem nem. Végig néztem új osztálytársaimon. Hátul volt hely, odamentem és leültem. Előttem ült 2 lány. Elkezdtek kuncogni rajtam, mutogattak rám. Mintha mi sem történt volna, lepergett rólam az egész. Lenyúltam a táskámért és elővettem a könyvet. Mellettem egy lány ült, kedvesnek tűnt.
-Ne foglalkozz velük! Ők ilyenek. Két magának való lány.
-Jó tanács, köszi! -mosolyogtam rá.
Hátulról az osztályt végignézve, csak a sötét lelkekre gondoltam. Sok drogos, alkoholista osztálytársam lett. Volt pár ember aki normális volt.
Hazafelé siettem, kíváncsi voltam mit akar beszélni velem ez a nő. Nagyon féltem. A új házam előtt elkapott a hányinger. A lábaim reszkettek. A kulcsot alig tudtam belecélozni a zárba. Beléptem az ajtón és legortam nehéz táskámat.
-Hé! Itt vagy? Mondtam, hogy beszélnünk kell! -szólalt meg egy kedves hang a konyha felől.
-Miről akarsz beszélni.
-Ez a ház az enyém volt. Addig üldöztem innen el a rossz embereket míg egy jóra nem találtam. A jövőben megláttalak téged. Egy szerény, kedves de mégis kitartó lány vagy! Ezt a házad csak rád bízhatom!
-Ennek örülök. De mégis mikor kapok több képességet? Tegnap volt a szülinapom. Tudok beszélni veled, ezt az egyetlen egy képességet kaptam.
-Ezt a sors hozza. Viszlát! -párolgott fel a levegőbe.
Most meg hova tűnhetett? Látom még-e egyáltalán?
Felálltam, összepakoltam a cuccomat, és lementem sétálni. Sok embert figyelmen kívül hagytam akik így ordibáltak:
-Hé, kis csaj! Nem jönnél fel hozzám?!
Ezeket az embereket sosem értettem. Mire jó?
Este volt, elmentem a blotba aztán hazamentem. Egész éjszaka zenét hallgattam. Nem tudtam aludni. Az egész napom felkavarta ez a beszélgetés. 1 óra után a sötét és jó lelkek repkedtek a fejem fölött.
-Takarodjatok innen! Elég legyen! -ordítottam egy jó nagyot, amitől visszhangzott a szoba.
Elmentek. Végre nyugodtan lehettem. Elaludtam. Reggel mégis hulla fáradt voltam.

Porologe

Mirella Wagrandl. Egy kicsit sem átlagos lány vagyok. Látom a sötét lelkeket, az angyalokat, mi van a föld alatt, és a legrosszabbat ha megjelenik előttem a fekete gyémánt. Igen ő az ellenségem. 5 éves koromban az ágyba bújtam mert nem tudtam mit csináljak mikor megláttam egy sötét árnyékot. Anyum és apum meghaltak. Nem ismertem őket. Az a célom, hogy megtaláljam valahol őket.
A lakásom alatt régen egy temető volt. Azt még most is látom. A sok holt, mind 1887 körül halt meg. Az internet szerint ekkor járvány volt. Mikor fogat mosok, egy rossz érzés kell fel bennem. Itt egy 2 éves gyerek teteme volt. Vajon mi történhetett vele? Ő is a járványban szenvedett? Vagy megölték?
Ha meg is ölték volna, sajnálom ezt a kislányt. Előtte állt még egy egész élet.
A nappalim alatt egy idős néni teste volt. Ő túlélte a járványt? Vagy ilyen idősen elkapta a járvány?
Mindig is le akartam menni a föld alá és beszélni ezekkel a szellemekkel. Lemehetnék, de ezt a képességet még nem kaptam meg.